Február 3-án közli decemberi adatait a KSH, így ekkor tudhatjuk meg azt is, hogy a kiskereskedelem mekkora támasza volt tavaly a GDP-növekedésnek. Mindenesetre a harmadik negyedév 6,1 százalékos gazdasági bővüléséből 2,8 százalékponton állt a háztartások fogyasztása, amelyből egyre nagyobb szeletet hasít ki magának a kiskereskedelem. Ez a trend jellemezheti az év végét is, ugyanakkor óvatosságra int, hogy a kiskereskedelmi forgalom növekedése a korábbi 5-6 százalékos éves alapú bővülés után novemberre 3,8 százalékra lassított. Bizakodva várja az egész éves adatokat a kormány és a szakma is.

Cseresnyés Péter kereskedelempolitikai és fogyasztóvédelmi államtitkár azt emelte ki, hogy az utolsó negyedév hagyományosan a legerősebb időszak a szektorban.

Októberben a különböző kedvezményes akciók, kuponnapok, novemberben a Black Friday, decemberben pedig a karácsonyi vásárlások pörgetik fel a forgalmat. Összességében a szakpolitikus arra számít, hogy stabil évet zárhattak a kiskereskedők. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a tavaly január–novemberi KSH-adatok ismeretében megállapította: az év egészét tekintve 3 százalék feletti mértékben nőhetett a kiskereskedelmi forgalom, ami azt feltételezi, hogy a szektor nemcsak a 2020-as, hanem várhatóan a járvány előtti, 2019-es szintet is felülmúlta. Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára pedig azt emelte ki, hogy ledolgozhatták a pandémia okozta veszteségeket a hazai kereskedők, ehhez azonban az is kellett, hogy a kötelező maszkviselés és a távolságtartás betartása mellett a boltok végig nyitva lehettek.


| Szerző: Gyöngyösi Balázs